Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Színes tollak és őzszőr házilag

2009.12.12

Színes tollak és őzszőr házilag

 

         A házilagos toll- és szőrfestés szükségessége többnyire két okból merülhet fel. A kereskedelemben nem mindig kapható meg az a szín, amire éppen szükségünk van, vagy lehet, hogy kapható ugyan, de nem tudunk eljutni a boltba (mert pl. nem Budapesten élünk), s az sincs, akit meg tudnánk kérni a vásárlásra.

         A festéshez persze feltétel, hogy legyen otthon a tollból, szőrből natúrszínű, vagy ne adj isten fehér, amit könnyen a kívántra színezhetünk. Természetesen szükségünk van festékre is. Én kétféle festéket használok. Az egyik egy teljesen általánosan beszerezhető folyékony élelmiszerfesték. A másik pedig a tojásfesték. Ez többnyire por, vagy lap formában szerezhető be. Van még más lehetőség is, a textilfesték, de ezt én még nem próbáltam, így tapasztalataim sincsenek vele. Van még egy fontos adalék, ami azonban minden háztartásban megtalálható, vagy ha netán nincs otthon, akkor is bármely élelmiszerboltban, szuper- és hipermarketben – éppúgy, mint maguk a festékek – beszerezhető. Ez az adalék az ecet. A szerepe a toll, szőr felületének zsírtalanítása, hogy a festék jól beivódjon, s jól megtapadjon a felületen.

A festés menete:

Előkészítem a festeni kívánt anyagot, egy kb. félliteres dunsztosüvegbe vizet öntök, majd beleteszem a festékanyagot is. Mikróban felmelegítem (fel is lehet forralni, s természetesen alkalmas edényben tűzhelyen is kivitelezhető). Felmelegítés után adok hozzá néhány evőkanál ecetet, majd beleteszem a festendő anyagot. Nem árt jól átnyomkodni, átforgatni a festékben, hogy – pl. a szőrszálak közül – a levegő kijöjjön. Ha bennmarad, azon a részen nem fed/takar rendesen a festék, s emiatt lehet, hogy meg kell ismételni a procedúrát.

Ráteszem a fedelet, s hagyom teljesen kihűlni a cuccot. Ennyi idő éppen elég a tökéletes eredményhez. Kiveszem a befestett anyagot, hideg vízzel jól átmosom, átöblítem, majd hagyom megszáradni és kész.

A festékekből többnyire alapszíneket lehet beszerezni, bár tojásfestékből sok köztes árnyalat is beszerezhető. A festékek keverésével, ill. az oldatok töménységének (mennyi festéket adunk hozzá) variálásával több színt is előállíthatunk, s egy színen belül is készíthetünk halványabb, vagy sötétebb árnyalatút. Jó festegetést!

 
 
2009. december 12.
 
Ammonite
 
 
 
  

 

 

A mappában található képek előnézete Saját festésű őzszőr és tollak