Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csukás napok negatív felhangokkal

2011.11.06

Csukás napok negatív felhangokkal

 

Az október végi, november eleji hosszú hétvégén a ragyogó időt kihasználva csukalegyezésre mentem Szlovákiába, ill. az egyik kis hazai, helyi csatornára.

Vasárnap viszonylag korán keltem – hajnalban volt a visszaállás a normál időszámításra –, s már 8 óra körül oda is értem az Öreg-Nyitra, Alsó-Nyitra, Lándori kanális vizek találkozásához. Jaj, a Csurgát – az Öreg-Nyitra túlfolyója – ki is felejtettem. Víz van itt bőven (http://maps.google.hu/maps/empw?url=http:%2F%2Fmaps.google.hu%2Fmaps%3Fq%3D47.797121,18.133448%26num%3D1%26t%3Dh%26vpsrc%3D0%26gl%3Dhu%26hl%3Dhu%26ie%3DUTF8%26z%3D14%26ll%3D47.797128,18.1336%26output%3Dembed&hl=hu&gl=hu).
A relatíve korai időpont ellenére legalább 8-10 horgász már ott volt, és úszóval, élőhallal nyomultak. Egyikükkel, a Csurga elejénél, megpróbáltam szóba elegyedni. A köszönésváltással még nem volt gond, de aztán mondta nekem szlovákul, hogy nem beszél magyarul, én meg őneki magyarul, nem beszélek szlovákul. Szép kis helyzet! Alternatív lehetőségként ő az angolt, én a németet ajánlottam. Maradt az angol. Amit tudni akartam azt elpötyögtem, ill. a válaszból megértettem, hogy nem fogott még csukát, s nem is látott mást sem. Ezután elköszöntem tőle, s ő „good luck”-ot kívánt nekem. Nagyon barátságos, kedves fiatalember volt.
Én elindultam lefelé a túlfolyón, egy hatos bottal kisebb méretű legyeket próbálgatva, de eredmény – kapás, vagy hal – sokáig semmi. Aztán egyszer csak egy határozott rántás, s már ugrott is ki a víz fölé a megakasztott növendék csuka. Tény, hogy az aktuális légy sem volt nagy, egy hatos horogra kötött aranyszínű spoon. De a kis hal is hal. Fotó, aztán a hal vissza. Közben a srác elment, így visszamentem a kifolyó elejére/az Öreg-Nyitra végére. Óvatlanul léptem a víz széléhez, s kapásból elzavartam egy ott leselkedő, bár ez sem volt méretes (Szlovákiában 60 centi, farokúszóval együtt), példányt. Velem szemben 3 ember is volt a parton, ill. valaki a zárógát aljában is ült, de csak az úszóit láttam, őt magát takarták a parti bokrok.
Apropó bokrok. Meg kell említenem, hogy feltöltöttem magam valódi, természetes C vitaminnal! A parti bokrok között sok csipkebokor van, s az idei termés nagyon jó. Már a dér is megcsípte, azaz fogyasztható. De csak a szár felőli vége, a szőrös, fullasztó magoktól óvakodni kell!
Ha már ott voltam a bokroknál, amik ráhajoltak, s bele is lógtak a vízbe, gondoltam dobok előttük párat, hátha lapul ott valami. Még mindig az apró spoon volt a zsinóron, ezért a vízre érés után hagytam egy kis ideig süllyedni. Félúton visszafelé határozottan ránehezedett valami, amire megemeltem a botot. Ahogy közelebb húztam, láttam, hogy egy szép sügér az, s két hasonló méretű társa is követi. Gyors fotó, hal vissza, hátha a többi is légyre kapható. Öt-hat dobás után sikerült még egyet megfognom, de ezzel vége is volt. Szép egészséges, 20 dkg körüli példányok voltak. Sajnos egyre kevesebb van belőlük.
Ekkor a túlsó parton szokatlan mozgolódásra lettem figyelmes. Az ott csukázó férfi felállt helyéről, s egy fiatal nő kíséretében, akinél egy nagy szatyor volt, vagy tizenöt méterrel feljebb ment a vízparton, be a nádba. Aztán szedte elő a halakat – száz százalék, hogy méreten aluli csukákat – és beletette azokat (3 db-ot) a nő táskájába. Az meg elhúzott velük haza. Hát elég rendesen felment a pumpám! Át is mentem mindjárt a töltés alatti részre, még mielőtt olyat mondanék, amit nem kellene. Kb. egy óra múlva visszamentem arra a részre, s a delikvens már nem volt ott. Megnéztem a helyet, ahol pecázott. Nem írom le a szavakat, inkább beszéljenek helyettem a fotók arról, amit ott találtam.

Nem elég, hogy elviszik a méreten aluli, az engedélyezett kvótán felüli halakat, még disznóólat is hagynak maguk után. De hát semmilyen ellenőrzés nincs. Augusztus eleje óta gyakran megfordultam ezeken a vizeken, de soha senki nem ellenőrzött. Tény, ismerek itt olyan horgászt is, aki az 58 cm-es csukát visszadobta, mert méreten aluli volt. Ezután már semmi kedvem nem volt a pecához, ezért gyorsan haza is jöttem.

 

Másnap ebéd után összeszedtem a cuccaimat. Eltettem az előző este első alkalommal kötött csukázásra szánt néhány csőlegyet is, s irány a kis helyi csatorna, az Ér.

Október 31. volt, szép napos, mondhatni szélcsendes idő. Beöltöztem, összeraktam a botot és elgyalogoltam a kezdőpontnak kitűzött kis gyaloghídhoz. A híd alatti részen a hínár fölötti sekély vízben kárászok napoztak, ill. láttam néhány kisebb csukát is. Először itt dobtam néhányat a spoon-nal, de nem akadt semmi, így feltettem az előző este pink marabuból kötött csőlegyet. Ahogy a híd fölött a vízhez léptem, azonnal megzavartam egy méretesnek tűnő halat. Ettől kezdve próbáltam óvatosabban mozogni, és nem "zajongani", hogy a kristály tiszta és sekély vízben a halakat ne ijesszem el idő előtt.Alig dobtam néhányat, amikor az egyik partszéli zsombékos előtt járó legyemre komoly rávágásom volt. Az akasztás ült, s reméltem, hogy nem nyelte mélyre, mert a légy 0,35-ös monofil előkére volt kötve. A horog szerencsére jól, a fölső szájszélbe akadt. 1-2 perc fárasztás után ki is emeltem a szép, kb. 1,5 kg-os csukát. Fénykép, közben arra gondoltam, hazavigyem, vagy ne. A nejemmel már rég ettünk halat. Évente egyszer-kétszer a konyhára is kerül ragadozó, feltéve, hogy sikerül fognom. Elszerencsétlenkedtem az önkioldóval, de aztán elkészült a kép, s úgy döntöttem, nem viszem el, hadd éljen tovább. Bár a szőnyiek nem lesznek ilyen humánusak vele, ha a horgukra kerül.
Dobálgattam, ill. bandukolgattam tovább az autó irányába. Olyan 30 méterrel arrébb újra kapásom volt, s ez az akasztás is ült. A hal feljött a víztetőre, s a második fordulásánál elkönnyebbült a zsinórom. Elharapta a damilt. Szentségeltem magamban, pedig számítottam rá, hogy ez bekövetkezik a monofillal. Sajnos nem kaptam hard monot, de hát miért is lepődnék ezen meg a csukaszezonban. A drótelőkét legyezéshez túl merevnek találtam, a kevlár, ill. wolfram előkék meg rendszeresen összekunkorodtak. Maradt a hagyományos zsinór.

Itt a legyezést aztán be is kellett fejeznem. Na, nem azért, mert nem lett volna nálam másik légy, hanem azért, mert nem volt nálam (csak a kocsiban ) másik rapala kapocs. Némi káromkodás, aztán kibékülve a helyzettel, fejemben a fogás élményével hazamentem. Ez a nap a kis víz és a csekélyke lehetőség/esély ellenére is szép emlék lesz.

  

Komárom, 2011. november 05.

  

Ammonite

 

 

A mappában található képek előnézete Csukás napok

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.